MEDIÁCIÓ

A mediáció egy konfliktuskezelési módszer, amely olyan vitás helyzetek megoldására alakult ki, ahol a felek már nem képesek közvetlenül megegyezni egymással. A mediáció esetén külső, semleges, pártatlan harmadik résztvevőként segítem a feleket a megoldás kidolgozásában. A mediáció lényege tehát, hogy a felek közötti kommunikációs problémákat és az ebből fakadó konfliktust egy harmadik, semleges, pártatlan félként segítem megoldani.

PÁRKAPCSOLATI mediáció

Párkapcsolati mediációra akkor kerül sor, amikor a kapcsolatot problémák feszítik, megromlott, de még van szándék az együttmaradásra. A mediáció folyamatában a mediátorként nem adok tanácsot, nem foglalok állást, nem állok egyik fél pártjára sem. Abban segítek nektek, hogy meg tudjátok fogalmazni saját, illetve meghallják a másik fél érdekeit, szükségleteit. Legyen a téma akár párkapcsolati probléma, szexuális probléma, hűtlenség, intimitás hiánya, gyermeknevelési kérdések, családi konfliktusok,…

KAPCSOLAT KEZDETE
Párkapcsolati kommunikáció, megérteni egymást

Kapcsolatotok elején a helyes kommunikáció az egyik legfontosabb építőeleme közös kapcsolatotoknak. Megérteni, amit egy másik ember mond a vele való kapcsolatod alapja. A boldog, kiegyensúlyozott párkapcsolathoz pedig elengedhetetlen.

Fontos tisztában lennetek többek között mindazzal, párotok és ti miket hoztatok magatokkal múltatokból, kivé váltatok általuk és milyen sérelmeitek, beidegződéseitek, érzékeny pontjaitok, nyelvi torzulásaitok vannak.

KAPCSOLATBAN
Újra egy nyelvet beszélni.
Ha már régebb óta együtt vagytok, de valami félrement…

Mi lehet az oka, hogy a kapcsolatotok elején elég volt csak suttogni, esetleg szó nélkül is megértettétek egymást? Ma meg hiába mondjátok el ezerszer meg ezerszer ugyanazt, nem értitek egymást, mintha teljesen más nyelvet beszélnétek.

Legtöbbször szinte lehetetlen helyrehozni a kommunikációt két ember között, akik nem értik meg egymást, hiszen éppen azzal van a probléma, amivel meg lehetne oldani.

A mediációm segít, hogy újra egy nyelvet beszéljetek.
Kommunikációs segítőként jelen leszek és segítek felismerni, hol csúszik el az információ és mit lehet tenni, hogy ismét érthető legyen. Milyen feladatok várnak rátok, hogy újra egy hullámhosszra kerüljetek?

Kezdjünk bele! Tegyünk érte, hogy újra kiegyensúlyozott és felhőtlenül boldog legyen a párkapcsolatotok.

KAPCSOLAT VÉGÉN
Utálattal együtt -Szeretetben külön.
Válás közben és után is helyes kommunikáció.

Ha kapcsolatotok már “menthetetlen” nem törvényszerű utálattal ordibálva, “sárdobálással” elválnia utatoknak. Természetesen nem kell mindenáron együtt maradni, napi feszültségben, bántások között. Azonban, ha gyermekeitek is vannak, vagy tisztelitek az együtt töltött éveket, akkor nagyon fontos, hogy tudjatok korrekten kommunikálni egymással. Lehet, hogy ez most elképzelhetetlen, de akár még szeretettel is.

A mediációm segít, hogy megőrizzétek méltóságotok elváláskor, nehéz helyzetekben és kapcsolatotok tiszteletteli maradhasson.

VÁLÁSI mediáció

Válási mediációra akkor van szükség, amikor a kapcsolat (házastársi vagy élettársi) már annyira megromlott, hogy az együtt maradásra nincs esély. Ekkor az ügyfelek igénye és a mediátor feladata az, hogy minél gyorsabban, minél fájdalommentesebben létrejöjjön egy korrekt egyezség, amely mindkét fél számára elfogadható. Ezt az egyezséget a mediátor úgy foglalja írásba, hogy az a bíróságra beadható legyen, megfeleljen a törvényi előírásoknak. Mivel Magyarországon házasságot csak bírósági úton lehet felbontani, a bontóper elkerülhetetlen, de nem mindegy, hogy az mennyi ideig tart, mennyibe kerül.

A közvetítői eljárás nem nyilvános és a közvetítőt szigorú titoktartási kötelezettség terheli. Az eljárás során tudomására jutott tényeket és adatokat nem hozhatja nyilvánosságra, még a perben eljáró bíró sem szerez tudomást az ott elhangzottakról.

Válási mediációm segítségével a válás és abban a döntések nem a bíró, hanem a ti kezetekben van. A válási mediációm lényege, hogy olyan megállapodás szülessen, melyben mindkettőtök érdeke érvényesül.

  • Házasság felbontása (válóper)
  • Élettársi kapcsolat vége
  • Szülői felügyeleti jog gyakorlása
  • Vitás kapcsolattartás
  • Vagyonmegosztás
  • Gyermekelhelyezés
  • Tartásdíj
  • Kapcsolattartás

GAZDASÁGI mediáció

A gazdasági mediáció egy átfogó fogalom, melybe gyakorlatilag minden olyan területet be lehet sorolni, ahol anyagi érdekekről van szó. A mediátorként nem leszek döntéshozó, hanem a párbeszéd támogatója, aki segít a feleknek megérteni egymás álláspontját és kialakítani egy közösen elfogadható megoldást. A gazdasági mediáció gyorsabb és kevésbé megterhelő, mint a bírósági peres eljárás, és lehetőséget nyújt a feleknek arra, hogy üzleti kapcsolatukat megőrizzék, miközben a felmerült vitát rendezik.

  • Családi vállalkozás konfliktusai
  • Örökösödés
  • Közös cég
  • Cégek egymás között

GENERÁCIÓVÁLTÁS mediáció

Érdemes már jóval azelőtt foglalkozni a cég utódlás gondolattal, mielőtt aktuálissá válik. Sohasem késő, segítek!

A hatalom elengedése, átadása, átvétele. Ilyenkor elengedhetetlen a helyes felismerésekig, szemléletformálódásig eljutni az átadónak valamint nyitni mindkét félnek a szükséges kommunikáció felé.
Generációváltásról bővebben itt.

MUNKAHELYI mediáció

A munkahelyi mediáció és ezáltal a megfelelő konfliktuskezelés, vitakultúra kialakítása kiváló eszköz egy eredményes, jó hangulatú munkahely létrehozásához, ahol a dolgozók bármilyen felmerülő probléma esetén képesek a megegyezésre. Ez a munkavállaló és a munkáltató közös érdeke. Legyen a feladat akár szervezetfejlesztés, együttműködés, munkaügy, felmondás, elbocsátás, munkabér,munkaviszony, munkaszerződés,…

TÖBB GENERÁCIÓ EGY MUNKAHELYEN
Együttműködés a cég érdekében

Ma már nem ritka, hogy egyszerre 2-3 generáció dolgozzon együtt. Ez számos előnnyel ugyanakkor hátránnyal is jár mind a munkaadó mind a munkavállaló szempontjából. Fontos együttműködni. Rugalmasság, tisztelet, alázat, nyitottság. De hogyan?
Rengeteg mindentől függ. A többgenerációs munkahelyen fontos a vezetők személyisége, munkavállalók létszáma, betöltendő pozíciók szintje a munkahelyi hierarchiában, munkaidő és munkavégzési hely rugalmassága…

Elsősorban segítek kommunikálni és hidat képezni a felek, generációk között. Többgenerációs munkahelyen jóval nagyobb hangsúlyt kell fektetni a konfliktusokra és azok megakadályozására, eltérő munkamorál és értékrend kezelésére és az eltérő kommunikációs módokra.

CSALÁDI mediáció

Miért nem tudnak a különböző családtagok könnyedén kommunikálni egymással? A válasz nem csak generációkról, hanem életkori szakaszokról és szerepekről is szól. Segítünk!

SZÜLŐ – GYERMEK KOMMUNIKÁCIÓ
Bízni a nevelésben

Könnyen előfordulhat, hogy a gyermek csak akkor kíváncsi Anya vagy Apa véleményére, ha az egybeesik az övével. Ha neki egyáltalán van konkrét véleménye és nem minden szava kizárólag kritika. Sokszor szívesebben hallgat barátaira, edzőjére, munkatársára vagy akár a sarki zöldségesre is mint a szüleire. Vagyis bárkire a szülein kívül.

Elsősorban kommunikálni segítek. Mivel a szüleire nem hallgat a gyermek, de másra talán igen ez pont kapóra jön nekünk. Másrészt a szülő érzelmileg érintetten, saját, régi tapasztalatai szemszögéből segítene. Így meg sem hallja, esetleg nem is érti gyermeke új generációs érveit. Szóval mindkét oldalon elfér a támogatás.

GENERÁCIÓ
a “normális” meghatározója

Veteránok (1945 előtt születtek)
nyugalom, béke, családi harmónia vágya
Baby Boomers (1946-1964 között születek)
hierarchia határozza meg a működési elveket
X generáció (1965-1980 között születettek)
nyelvtudás, gyakorlati hozzáállás, korlátlan munkaidő
Y generáció (1981-1996 között születettek)
fogyasztói társadalom gyermekei
Z generáció (1997-2009 után születettek)
beleszülettek az online világba
Alfa generáció (2010 után születettek)
okos eszközök az ő logikájuk szerint

ÉLETKORI SZAKASZ
Bezzeg az én időmben…

Újszülött, első 4 hét | Csecsemő, az első fogzás kezdetéig | Kisgyermek, második fogzás kezdetéig | Gyermek, 12 éves korig | Serdülő, a nemi érés befejeztéig | Ifjú, a növekedés megszűntéig | Felnőtt, az öregedés első jeleiig | Öreg, 60 éves korig | Agg, 65 éves kortól

SZEREPEK
Amíg az én kenyerem eszed…

Család fenntartó, eltartott, gyermek, apa, anya, nagymama, nagypapa, unoka…

KONFLIKTUS, BŰNCSELEKMÉNY mediáció

A mediációt konfliktusok vagy kevésbé súlyos bűncselekmények esetén is lehet alkalmazni. A Büntető Törvénykönyv lehetőséget biztosít a közvetítői eljárásra az indult büntetőeljárásban. Ennek feltételeit az adott ügy súlyossága, valamint a vonatkozó törvény határozza meg.

  • testi épség elleni
  • egészség elleni
  • emberi szabadság elleni
  • emberi méltóság elleni
  • egyes alapvető jogok elleni
  • közlekedési
  • vagyon elleni
  • szellemi tulajdonjog elleni

Keress bizalommal!